Mérkőzések
- 2019 Divízió I. Rájátszás
2019 Divízió I. Alapszakasz
Korábbi bajnoki eredmények
Edző és egyéb mérkőzések
Örökmérleg: Edzés
Bármelyik edzésen szeretettel várunk, de kérünk érdeklődj az első alkalom előtt a pontos helyszínről és időpontról, mert változhat! Írj facebook oldalunknak, vagy a dunaujvaros.gorillaz@gmail.com címre! Ifjúsági-Újonc, RADAR futócsarnok (Sport utca) Hétfő 16:30-18:00 Péntek 16:30-18:00 Felnőtt, Műfüves pálya a RADAR-ban Péntek 18:30-20:30 Szavazás
(Max. válasz) |
2018. április 12. (csütörtök) 08:15 Vereség a Farkasoktól A tavalyi évben sikerült felülmúlni a rekordbajnokot, de idén jócskán megerősítették védelmüket, míg első meccsünkön pontokat sem szereztünk. Sajnos végül bejött a papírforma.
A Budapest Wolves mindenképp vissza akart vágni a tavalyi vereségért a
DAK Acél Gorillaz-nak. Erre hazai pályán volt lehetősége a Farkasoknak,
amit meg is tettek. Habár nem volt tökéletes a játékuk. Az elején inkább a két védelem dominált, de a Wolves offense fel
tudta tenni az első pontokat az eredményjelzőre Bartos Ferenc elkapása
révén, aki után még Ben Lyons is bevágta az extrát. A Gorillák próbáltak
válaszolni, de hamar eladták a labdát: Madarassy Richárd szedte le
Krasznai Balázs passzát. A második negyed elején Bencsics Márk nagy
nyomás alatt volt és eladta a malacbőrt, a passzára Hollósy Kunó csapott
le. Viszont Ágota Balázsnak is sikerült interceptiont szereznie, ám
ekkor még nem születtek újabb pontok. A játékrész végén a Gorillaz ismét
labdát szerzett Erki-Kiss Péter révén, de egy fumble után Homoki
Gergely is összeszedte a játékszert. Utóbbit már pontokra váltotta a
fővárosi gárda, Ben Lyons mezőnygólja 10-0-ra növelte az előnyt a
félidei szünetre. A folytatásban a Wolves védelem jól állta a sarat. Ám a támadások is meghozták a várva várt eredményt, hiszen Lyons ismét mezőnygól lehetőséget értékesített. Ezután onside kickkel próbálkoztak a vendéglátók, ami sikeresnek bizonyult, mivel megszerezték a labdát. A támadást pedig ki is használták, ezúttal is Bartos Ferenc elkapásával. Ezt követően pedig inkább már a védelmek domináltak, a Farkasoknál Darius Lewis és Hunka Norbert is lelopta egyszer-egyszer Krasznai átadását. A Wolves a meccsen pontot sem engedett és megérdemelten nyert otthon 20-0-ra. Fotók: Kraus Gabriella Budapest Wolves-DAK Acél Gorillaz 20-0 (7-0, 3-0, 10-0, 0-0) Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: Most könnyebb dolgunk volt, mert tudtunk miből készülni a Gorillaz elleni összecsapásra. Természetesen nem vettük félvállról a párharcot. Büszke vagyok a játékosokra, különösen a védelemre, amely nem engedett pontokat. Azonban rengeteg hibát követtünk el. Sok labdaszerzésünk volt a találkozón, de mindössze 4 drive-ból tudtunk pontokat vinni. Emiatt nem vagyok teljes mértékben elégedett. A special team teljesítménye viszont jó volt. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az utolsó két helyen álló csapatot vertük meg eddig, tehát innentől csak nehezebb találkozók jönnek. Bachrathy Kornél, a DAK Acél Gorillaz elnöke: Támadó oldalon megint vállalhatatlan produkciót adtunk elő, sajnálom a védelmünket, aki megint kiválóan játszottak. Most elég mélyre kerültünk, de remélem, a Fehérvár ellen végre megtörik a jég és fel tudunk állni a padlóról. |
Legfrissebb galériák
Legfrissebb videók
|